Elle Woods (Reese Witherspoon) tipikus plázacica külsejű lány: szőke haj, műköröm, divatos ruhák. Életét a divat, a barátnők, a vásárlás, a kiskutyája és szerelme, Warner (Matthew Davis) teszi ki. Elle úgy érzi, eljött az idő, amikor Warner megkéri a kezét, de a lánykérés másképp alakul, Warner dobja a lányt. Bár Elle el van kenődve, végül egy újságcikk miatt úgy határoz, felveszi a kesztyűt, és bebizonyítja, hogy okos, ezért jelentkezik a Harvard jogi karára. Elle-t annak rendje és módja szerint felveszik, de amikor a Harvadra kerül, több kellemetlen dologgal találja magát szembe. Először is társai nem igazán fogadják be, másrészt pedig kiderül, hogy Warner már eljegyzett egy lányt, Vivant (Selma Blair). Ám Elle úgy dönt, hogy nem adja fel, barátot is talál Paulette (Jennifer Coolidge) személyében, és bekerül Callahan professzor (Victor Garber) mellé jogi gyakornoknak.

A film igazi kis fricska. Az emberekben számtalan előítélet létezik, a szőke nők pedig rengetegnek vannak kitéve, elég ha az ostoba viccekre gondolunk. Persze nem elég, hogy Elle szőke, még elég butuskán is viselkedik, nem csoda hát, ha mindenki lenézi, és csak a külsejéért szeretik. Nincsenek benne térdcsapkodós poénok, de lehet derülni néhány pillanaton. Reese Witherspoon ügyesen vitte vászonra a butuska szöszit, mintha ráöntötték volna a szerepet. Érdekes volt Selma Blairt utálatosnak látni (a Kegyetlen játékokban együtt szerepelt Reese-zel, és ott ő volt a megtestesült naivitás) Néha a film azonban átcsap számomra irritálóba, Elle két főiskolai barátnőjét legszívesebben leütöttem volna a második mondatuk után. Tipikus csajos film a Doktor szöszi, a való élet paródiája, ami elsősorban lányoknak készült, de bátrabb férfiak is megpróbálkozhatnak vele. Egy csajos estén kiváló kikapcsolódást nyújthat.

Értékelésem: 6/10.

Címkék: 2001 vígjáték Doktor Szöszi Legally blonde

Anna Fitzgerald (Abigail Breslin) azért született meg, hogy leukémiás nővérének, Kate-nek (Sofia Vassilieva) szerveket adományozhasson. A gyerekek apja, Brian (Jason Patric), de főképp édesanyja, Sara (Cameron Diaz) elkeseredett harcot vív Kate lánya életéért, közben pedig mit sem törődik azzal, hogy a másik lányát tönkreteszi. Anna azonban fellázad a sorsa ellen, ügyvédet hívat, és Campbell Alexander (Alec Baldwin) segítségével beperli a szüleit.

A történet számtalan erkölcsi kérdést vet fel. A Fitzgerald szülők, főleg az édesanya elvakultan akarja megmenteni Kate lányát, olyannyira, hogy még egy donorbébit is képes megszülni. Legidősebb gyermekéről, Jesse-ről szinte tudomást sem vesz, Anna pedig csak addig értékes számára, amíg segít Kate-en. Sara annyira elvakultan hisz lánya gyógyulásában, hogy még azt sem veszi észre, hogy Kate már belefáradt a tengernyi kínzásba, fájdalomba. A történet végén kiderül, hogy tulajdonképpen Kate volt, aki megkérte húgát, lázadjon, és perelje be a szüleit, mert anyja képtelen volt őt meghallgatni.

A normális szülői reakció az, hogy mindent megtesz a gyermekéért, tűzön-vízen át véghez visz mindent, és nem adja fel. Kérdés az, hogy lehet-e az egyik gyermek egészségét a másik kárára kivívni? Roppant nehéz kérdés, aki szülő, nyilvánvalóan másképpen gondolkodik erről. A filmben Anna tulajdonképpen egy termék, amit rendeltetésszerűen használnak, akkor kínozzák meg az amúgy egészséges kislányt, amikor csak szükséges. Sara annyira csak saját magával foglalkozik, hogy tulajdonképpen egyik gyermeke véleményére sem kíváncsi, hajtogatja magában az igazát, holott talán a lelke mélyén maga is tudja, hogy hiába.

A film egy regény adaptáció, Jodi Picoult: A nővérem húga című művéből készült. A történet végét teljesen megváltoztatták, akit érdekel, az olvassa el az eredetit. A filmnek „relatíve” könnyebb befejezést szántak. Szerencsére a film mentes a hollywoodi giccsözöntől, és szépen mutat be egy szomorú történetet. Sofia Vassilieva játéka igen erős, talán a legjobb a gárdában. Eredetileg Dakota Fanning játszotta volna Kate-et, de mikor megtudta, hogy le kell borotválni a haját, visszamondta a szerepet, így esett Sofiára a választás. Cameron Diaz végre megmutatta, hogy komolyabb szerepben is képes helyt állni, nem csak gagyi vígjátékokban meg akcióvígjátékokban. Sajnos az apa és Jesse karaktere szinte teljesen háttérbe szorul a filmben, ami sajnálatos.

A film egy komoly erkölcsi kérdéseket feszegető film, jó színészi gárdával és jó megvalósítással. Ha valaki egy kis gondolkodásra, sírásra vágyik, bátran ajánlom.

Értékelésem: 8/10.

A némafilmes - The Artist (2011)

 2012.11.04. 08:59

Nem lehetett egyszerű a némafilmesek idejében játszani, hiszen mindent a gesztikulációjukkal kellett eljátszani egyetlen árva hang nélkül. Merész húzás 2011-ben egy némafilmet gyártani, mikor már ez az időszak régen leáldozott. Mindenesetre úgy tűnt, A némafilmes méltó fogadtatásra talált a szakmában és a nézők között egyaránt. Mivel nem vagyok otthon annyira a némafilmek világában, izgatottan vártam, mit fog belőlem kihozni eme darab, képes lesz-e lekötni a film végéig csak a muzsika és a színészi gesztikuláció.

A történet szerint 1927-ben járunk, amikor is George Valentin (Jean Dujardin) nagy némafilm sztár. Bár felesége van, mégis beleszeret egyik forgatásán egy feltörekvő színésznőbe, Peppy Millerbe (Bérénice Bejo). Úgy tűnik, a némafilmek korszaka leáldozóban van, megjelennek a hangos filmek, ezek pedig sztárrá emelik Peppyt, George pedig eltűnik a süllyesztőben

.

Nagyon érdekes élmény némafilmet nézni úgy, hogy másfél órán keresztül szinte végig csak a zene szól. Hozzáteszem, remek muzsika. Passzol a film hangulatához és stílusához, nem egyszerű feladat lehetett egy teljes mozit ennek vinnie. Márpedig a zene visz és sodor, szinteket emel a filmben, nem megkérdőjelezhető tehát az Oscar érte. A két főhős, Jean Dujardin és Bérénice Bejo mintha tényleg a húszas évekből csöppentek volna 2011-be. Roppant nehéz szavak nélkül, csak és kizárólag testi jelenléttel kifejezni önmagunkat, a mindennapjainkhoz hozzátartozik a beszéd, de a két főszereplő remek alakításával nem is volt annyira hiányérzetem. A franciák bizonyára Amerikára fókuszáltak, amikor csinálták a filmet, ugyanis minden felirat, a karakterek nevei is angolságot sugároznak. A kosztümök, frizurák, sminkek is teljességgel belesimulnak a történetbe.

Ám A némafilmesnek vannak azért hibái is. A történet néha igencsak leül, és nehezen vesz új lendületet. Egy picivel több humor belefért volna. Szerencsére a romantika nem idegesítően tolakodó, el lehet fogadni a két főhős közti alakuló szerelmet. A sztori helyenként lehetett volna erőteljesebb, jobban láttathatták volna azt, George mennyire tönkrement. Bár a történet nem a legerőteljesebb, a két főszereplő elviszi hátán a filmet, és ez fontos.

A franciák nyilvánvalóan be szerették volna mutatni a film szeretetét, ami sikerült is, gyönyörű zenék mellett két színész erős játékával egy közepesen jó történetben. Egyszer mindenképpen érdemes megnézni, és kapunk egy furcsa élményt így a 2010-es évek elején, hogy milyen is volt 80-90 évvel ezelőtt az, amikor nem voltak effektek, hangok, akciók és fantázia, csak a puszta valóság.

Értékelésem: 7/10

Fontosabb információk a filmről

Magyar cím: A némafilmes
Eredeti cím: The artist
Készült: 2011
Nemzet: francia
Stílus: vígjáték, némafilm
Rendező: Michel Hazanavicius
Főbb szereplők: Jean Dujardin, Bérénice Bejo

Díjak:

Oscar-díj: a legjobb film (2012)
Oscar-díj: a legjobb rendező - Michel Hazanavicius (2012)
Oscar-díj: a legjobb színész - Jean Dujardin (2012)
Oscar-díj: a legjobb eredeti filmzene (2012)
Oscar-díj: a legjobb jelmeztervezés (2012)
Golden Globe-díj: a legjobb vígjáték vagy musical (2012)
Golden Globe-díj: a legjobb vígjáték vagy musical színész - Jean Dujardin (2012)

Jelölések: 


Oscar-jelölés: a legjobb női epizódszereplő - Bérénice Bejo (2012)
Oscar-jelölés: a legjobb eredeti forgatókönyv (2012)
Oscar-jelölés: a legjobb látványtervezés (2012)
Oscar-jelölés: a legjobb operatőr (2012)
Oscar-jelölés: a legjobb vágás (2012)
Golden Globe-jelölés: a legjobb női epizódszereplő - Bérénice Bejo (2012)
Golden Globe-jelölés: a legjobb rendező (2012)
Golden Globe-jelölés: a legjobb forgatókönyv (2012)

Címkék: vígjáték némafilm 2011 A némafilmes The artist

Kate (Brittany Snow) új iskolába került, megint, hála állandóan költözködő anyjának (Jenny McCarthy). S mint minden suliban, itt is levegőnek nézik. John Tucker (Jesse Metcalfe) a suli legmenőbb sráca, aki kosarazik, és hajtja a lányokat. Egyszerre mindjárt három barátnője is van, Heather (Ashanti), Beth (Sophia Bush) és Carrie (Ariel Kebbel). Amikor a három lány számára világossá válik, hogy John átverte őket, egymásnak esnek, és Kate az, aki azt tanácsolja, bosszulják meg a fiú viselkedését. Így hát Kate is a csapatba kerül, és bár John mindegyik lánnyal szakít, megtalálják a módját, hogy revansot vegyenek. S bár Kate szíve inkább John öccséhez, Scotthoz (Penn Badgley) húz, mégis belemegy a játékba, hogy John barátnője legyen. És – hála a lányok segítségének – John Tucker beleszeret Kate-be.

Brittany Snow (Kate) és Jesse Metcalfe (John) a Dögölj meg, John Tucker! című filmben

A Dögölj meg, John Tucker is népesíti az amerikai tinifilmek táborát, amelyben nincsen túl sok eredetiség. Az alapszituáció annyira tucat (menő fiú, szerencsétlen lány, lúzer öcs), hogy nulla gondolkodással is ki lehetett találni. Mindazonáltal a film nem volt olyan rossz. A legviccesebb részek egyértelműen azok, amikor a lányok megpróbálnak kibabrálni Johnnal. S bár klisé klisét követ, és végül még Kate-et is leveszi John a lábáról, de aztán kiborul a bili, és minden a helyére kerül. A sztoritól ne vágja senki hanyatt magát, de a készítők sem hiszem, hogy világmegváltó alkotást szerettek volna letenni az asztalra. Brittany Snow kellemes jelenség a filmben, mindazonáltal érthetetlen számomra, miért nem kedvelte Kate-et senki, ezt mondja legalábbis a filmben. Ez egy kicsit megingatta a hitem, hiszen Kate se nem antiszociális, se nem fura, még csak nagyon csendes sem, szóval a karakterek megformálásával adódott a készítőknek némi gondja. Mindazonáltal a filmben van humor, amin lehet mosolyogni és nevetni, szerencsére nem az tipikus szex-hányás-piálás vonal.

Egyszer mindenképpen nézhető darab, de bennem nem hagyott kifejezetten mély nyomot. Ajánlom könnyed hétvégékre, elsősorban a fiatalabb generációnak.

Értékelésem: 5/10.

Fontosabb információk a filmről

Magyar cím: Dögölj meg, John Tucker!
Eredeti cím: John Tucker must die
Készült: 2006
Nemzet: amerikai
Stílus: tinivígjáték
Rendező: Betty Thomas
Főbb szereplők: Brittany Snow, Jesse Metcalfe, Penn Badgley

Díjak, jelölések

Arany Málna-jelölés: a legrosszabb női epizódszereplő (Jenny McCarthy)

Címkék: 2006 tinivígjáték Dögölj meg John Tucker John Tucker must die

A filmnek akár a Marley és mi címet is lehetett volna adni, hiszen tulajdonképpen itt nem csak Marley meg Johnról van szó. A romantikus vígjáték besorolás egyszerűen nevetséges (láttam már ilyet), a film ugyanis egyáltalán nem az, sőt, a családi dráma címke lenne a legmegfelelőbb talán.

Elég kevés humor van a filmben, így vígjátéknak nem igazán lehet titulálni. Marley pár vicces megmozdulása mosolyogtató, de szívből kacagni úgy igazából nem lehet a filmen. A legnagyobb baj a Marley meg énnel az, hogy nem bontakozik ki benne semmi igazán. Bekerül egy rossz magaviseletű kiskutya egy fiatal házaspárhoz, Jennyhez (Jennifer Aniston) és Johnhoz (Owen Wilson) aki tör-zúz mindent, amit ér, az első fél óra nagyjából erről szól. Az első fél óra lepergése után azonban Marley mintha teljesen háttérbe szorulna, és előtör a filmből a dráma. A film azonban itt is csak csepegtet, igazi, mély dolgokat nem tár elénk. Jenny és John házassági konfliktusai, a gyerekneveléssel járó problémák és lemondások viszonylag felületesen vannak bemutatva a filmben. Ebből ki lehetett volna hozni több mindent, de a gyors időbeni ugrások miatt erre egyáltalán nem volt lehetőség. Néha nem tudtam megmondani, hogy egy kutyás családi matinét vagy egy kőkemény drámát nézek, a film ugyanis ennek a két stílusnak a határvonalán lépkedett, de nem mindig túlságosan jól.

John és barátja Sebastian kapcsolata elég jól meg van oldva a filmben. Sebastian John álmainak és vágyainak a megvalósult alakja, minden, ami számára nem jött össze: a nagy szakmai sikeresség, utazások, függetlenség, nőfalás. Az utolsó találkozásukkor úgy tűnik, mintha John már egyáltalán nem is bánná azt az életet, ami neki jutott. A film előre haladásával mintha Marley is egyre inkább háttérbe szorult volna, a gyerkőcök megnövésével láthattuk, hogy bizony a kutya öregszik. Igencsak szívfacsaróra sikeredett az utolsó néhány perc, Marley röpke életének a vége, amit minden állattartó előbb vagy utóbb át fog élni.

A színészi játékok tűrhetőek, sem Aniston, sem Wilson nem játssza le egymást, egyikük sem művi vagy mesterkélt. Tulajdonképpen semmi nem kifejezetten kiemelkedő a Marley meg énben, mégis egészen jól lett összerakva. Hiányosságok voltak benne, de egyszer mindenképpen megnézhető. Azok számára azonban nem ajánlott, akik tényleg egy kis délutáni romantikus szórakozásra vágynak, mert ez a film annál azért jóval több.

Értékelésem: 7/10.

Fontosabb információk a filmről

Magyar cím: Marley és én
Eredeti cím: Marley and me
Készült: 2008
Nemzet: amerikai
Stílus: családi, dráma, vígjáték
Rendező: David Frankel
Főbb szereplők: Jennifer Aniston, Owen Wilson, Eric Dane

Címkék: vígjáték 2008 dráma családi Marley meg én Marley and me

süti beállítások módosítása