Nem lehetett egyszerű a némafilmesek idejében játszani, hiszen mindent a gesztikulációjukkal kellett eljátszani egyetlen árva hang nélkül. Merész húzás 2011-ben egy némafilmet gyártani, mikor már ez az időszak régen leáldozott. Mindenesetre úgy tűnt, A némafilmes méltó fogadtatásra talált a szakmában és a nézők között egyaránt. Mivel nem vagyok otthon annyira a némafilmek világában, izgatottan vártam, mit fog belőlem kihozni eme darab, képes lesz-e lekötni a film végéig csak a muzsika és a színészi gesztikuláció.
A történet szerint 1927-ben járunk, amikor is George Valentin (Jean Dujardin) nagy némafilm sztár. Bár felesége van, mégis beleszeret egyik forgatásán egy feltörekvő színésznőbe, Peppy Millerbe (Bérénice Bejo). Úgy tűnik, a némafilmek korszaka leáldozóban van, megjelennek a hangos filmek, ezek pedig sztárrá emelik Peppyt, George pedig eltűnik a süllyesztőben
.
Nagyon érdekes élmény némafilmet nézni úgy, hogy másfél órán keresztül szinte végig csak a zene szól. Hozzáteszem, remek muzsika. Passzol a film hangulatához és stílusához, nem egyszerű feladat lehetett egy teljes mozit ennek vinnie. Márpedig a zene visz és sodor, szinteket emel a filmben, nem megkérdőjelezhető tehát az Oscar érte. A két főhős, Jean Dujardin és Bérénice Bejo mintha tényleg a húszas évekből csöppentek volna 2011-be. Roppant nehéz szavak nélkül, csak és kizárólag testi jelenléttel kifejezni önmagunkat, a mindennapjainkhoz hozzátartozik a beszéd, de a két főszereplő remek alakításával nem is volt annyira hiányérzetem. A franciák bizonyára Amerikára fókuszáltak, amikor csinálták a filmet, ugyanis minden felirat, a karakterek nevei is angolságot sugároznak. A kosztümök, frizurák, sminkek is teljességgel belesimulnak a történetbe.
Ám A némafilmesnek vannak azért hibái is. A történet néha igencsak leül, és nehezen vesz új lendületet. Egy picivel több humor belefért volna. Szerencsére a romantika nem idegesítően tolakodó, el lehet fogadni a két főhős közti alakuló szerelmet. A sztori helyenként lehetett volna erőteljesebb, jobban láttathatták volna azt, George mennyire tönkrement. Bár a történet nem a legerőteljesebb, a két főszereplő elviszi hátán a filmet, és ez fontos.
A franciák nyilvánvalóan be szerették volna mutatni a film szeretetét, ami sikerült is, gyönyörű zenék mellett két színész erős játékával egy közepesen jó történetben. Egyszer mindenképpen érdemes megnézni, és kapunk egy furcsa élményt így a 2010-es évek elején, hogy milyen is volt 80-90 évvel ezelőtt az, amikor nem voltak effektek, hangok, akciók és fantázia, csak a puszta valóság.
Értékelésem: 7/10
Fontosabb információk a filmről
Magyar cím: A némafilmes
Eredeti cím: The artist
Készült: 2011
Nemzet: francia
Stílus: vígjáték, némafilm
Rendező: Michel Hazanavicius
Főbb szereplők: Jean Dujardin, Bérénice Bejo
Díjak:
Oscar-díj: a legjobb film (2012)
Oscar-díj: a legjobb rendező - Michel Hazanavicius (2012)
Oscar-díj: a legjobb színész - Jean Dujardin (2012)
Oscar-díj: a legjobb eredeti filmzene (2012)
Oscar-díj: a legjobb jelmeztervezés (2012)
Golden Globe-díj: a legjobb vígjáték vagy musical (2012)
Golden Globe-díj: a legjobb vígjáték vagy musical színész - Jean Dujardin (2012)
Oscar-jelölés: a legjobb női epizódszereplő - Bérénice Bejo (2012)
Oscar-jelölés: a legjobb eredeti forgatókönyv (2012)
Oscar-jelölés: a legjobb látványtervezés (2012)
Oscar-jelölés: a legjobb operatőr (2012)
Oscar-jelölés: a legjobb vágás (2012)
Golden Globe-jelölés: a legjobb női epizódszereplő - Bérénice Bejo (2012)
Golden Globe-jelölés: a legjobb rendező (2012)
Golden Globe-jelölés: a legjobb forgatókönyv (2012)
