Ki hallott már olyat, hogy egy plüssmackó egy gyerekkori kívánság hatására életre kel? Márpedig John (Mark Wahlberg) plüssmedvéjével pontosan ez történik. Ám a mackó, Ted, nem az az édes, kis aranyos medvebocs lesz, épp ellenkezőleg. Ted iszik, drogozik, káromkodik, és állandóan bulizik. John barátnője, Lori (Mila Kunis) pedig egy idő után megelégeli azt, hogy Ted fontosabb Johnnak, mint ő, ezért arra kéri kedvesét, költöztesse el a mackót. Ám annak ellenére, hogy Ted elköltözik, még mindig ők maradnak a legjobb barátok, és Lori csak a második helyre pályázhat.

John (Mark Wahlberg) és Ted (szinkronhangja: Seth MacFarlane)

Izgatottan vártam a Tedet, főleg a hihetetlen alapsztori miatt is. Az első tíz perc mesélése után belevágtak egyből a lecsóba, és olyan hirtelen zúdult rám Ted lehetetlen, káromkodós és ízléstelen humora, hogy az szinte arcon csapott. Már az első pár perc után sok lett Tedből, és az volt a legszomorúbb az egészben, hogy ennek ellenére mégis a medve vitte a hátán a filmet. A film többi járataiban igazából semmi nem történik, és emiatt elég unalmas. A karakterek sem túl egyediek, nincs bennük semmi, ami izgalmas vagy érdekes lenne.

Mi, emberek csakugyan káromkodunk, de azért nem annyit, mint Ted a filmben. Már sértő volt a füleimnek a sok bazzegolás meg anyázás, minden mondatban kellett lennie valami fülsiketítő trágárságnak. Ettől a film eléggé taszító lett, az első fél óra után már azt kívántam, legyen vége. Még el tudom fogadni, hogy egy filmben trágárság van, de az öncélú, csak ebből álló műveket igazi szennyeknek tartom. Egy-egy fingós- szarós poén is elmegy, általában az olcsó tinivígjátékok próbálják ilyen jellegű poénokkal elütni a játékidőt, de a Ted egyszerűen nekem már sok volt.

Hogy valami pozitívumot is mondjak, Donny (Giovanni Ribisi) karaktere nagyon eltalált volt, mint pszichopata medverabló. Egy-két jó pillanata azért volt a mozinak, amit megmosolyogtam, de nagyjából ennyiben ki is merült a dolog. Sajnos ezen kívül semmi nem fogott meg a filmben. Akik szeretik a trágár poénokat, azoknak bizonyára be fog jönni a mozi, szóval inkább nekik ajánlom.

Értékelésem: 2/10.

Fontosabb információk a filmről

Magyar cím: Ted
Eredeti cím: Ted
Készült: 2012
Nemzet: amerikai
Stílus: vígjáték
Rendező: Seth MacFarlane
Főbb szereplők: Mark Wahlberg, Mila Kunis, Seth MacFarlane

A film középpontjában két nő áll, akik élete a legkevésbé sem hasonlítható össze. Egy dolog közös bennük, mindketten magányosak. Iris (Kate Winslet) egy kiadónál dolgozó angol nő, aki meglehetősen érzékeny, romantikus típus. Iris reménytelenül szerelmes kollégájába, Jasperbe (Rufus Sewell), de a férfi csak kihasználja a hősszerelmes Irist, hogy kénye-kedvére szórakozhasson vele. Amikor kiderül, hogy Jasper eljegyzett egy másik nőt, teljesen összeomlik.

Amanda (Cameron Diaz) épp Iris ellentéte, határozott, ambiciózus, és túlontúl karrierista, aki reklámfilmek készítésével foglalkozik. A férfiak számára csak pótlékok, amikor megtudja, hogy barátja lecserélte őt a titkárnőre, egyből kidobja. Élete nagyon stresszes, és úgy érzi, muszáj elszabadulnia a munkájától, ezért el akar utazni. Elkezd nyaralót keresni, és egy otthoncsere keretein belül beszél Irisszal. A házcsere 2 hétre megköttetik, így hát Iris Los Angelesbe, Amanda Surreybe utazik, hogy egyedül töltse a Karácsonyt.

Bár mindketten pasiktól mentes két hetet képzelnek, ez egyik nőnek sem adatik meg: Iris megismerkedik Amanda munkatársával, Milesszal (Jack Black), Amanda házába pedig váratlanul betoppan Iris bátyja, Graham (Jude Law).

Cameron Diaz és Jude Law a Holiday című filmben

A film tulajdonképpen hozza a romantikus vígjátékok stílusát: egy kis szomorúság, új szerelem, és természetesen hepiend. A színészi játékokra úgy gondolom, nincsen panasz, bár semmi extrán kiemelkedőt nem láthatunk benne, az angol táj bemutatása is egész kellemes. A 2 óra 15 perces játékidő viszont elég hosszú, és sokszor nincs nagyon kitöltve, ezért néha vontatott lehet. Igazából a műfaján belül mindenképpen nézhető alkotás, de ha a 10-es skálán mindent egybevetve osztályozom (azaz más filmekkel összehasonlítva), akkor a közepesnél éppen csak jobb. Ajánlom téli délutánokra kikapcsolódás gyanánt, és a romantikus vígjátékok szerelmeseinek, nekik biztosan nem fog csalódást okozni ez a film.

Értékelésem: 6/10.

Fontosabb információk a filmről

Magyar cím: Holiday
Eredeti cím: The Holiday
Készült: 2011
Nemzet: amerikai
Stílus: romantikus vígjáték
Rendező: Nancy Meyers
Főbb szereplők: Kate Winslet, Cameron Diaz, Jude Law, Jack Black

Furcsa film – azt hiszem nagyon tömören és röviden ezt lehetne mondani Az élet fájáról. Meg kell mondjam, nem láttam még hasonlót, de megkockáztatom, hogy mások se nagyon. Terrence Malick nagy fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, hogy ötvözi a kozmikus világegyetem kérdéseit, levetítve egy 50-es években élő család életére. A filmre sokan mondják, hogy vallási témákat is boncolgat, holott ez nem így van. Bár az elején valóban szerepel benne Jób könyvéből egy idézet, amit később a család levetít a saját kis világára, és a főszereplők közül gyakran kérdeznek Istentől (tőle egyáltalán?), de válaszokat nem kapnak. A film nem egykönnyen megemészthető mozi, nem is véletlen, hogy rengetegen elhagyták a mozit a vetítéskor. A történet alapváza egyszerű: adott egy férfi, Jack (Sean Penn), aki elhunyt testvérére gondolva visszaemlékszik a gyerekkorára. Legalábbis valószínűsíthető, hogy az ő gyermekkori emlékképei tárulnak a néző szeme elé. A bemutatás, az eszközök és a képi világ azonban korántsem egyszerű, a kevésbé művészfilmes rajongók nem fogják benne örömüket lelni.

A film elején megismerkedhetünk a szülőkkel (Brad Pitt és Jessica Chastain) és a fájdalmukkal, mikor megtudják, egyik fiuk meghalt. Ezután egy nagyon hosszú etűd-szerű jelenetsor tárul a néző szeme elé, melyben a világegyetem és az ember születéséről látható. Ez a misztikus jelenetsor a család gyászának problémájából indul ki, és ezt emeli az univerzum problémáinak szintjére. Elég filozofikus és elvont, továbbá hosszú ez a képsor, mely után ismét visszatérünk az átlagcsalád életéhez. A párnak három gyermeke van, a legidősebb, Jack szemszögén keresztül látjuk a történteket. Ám itt is csak foszlányokat, foltokat tapasztalunk, kicsit kuszán, hézagosan bemutatva, a többi mind a nézőre van bízva. Nem nyíltan kimondott tény, de valószínűleg az idősebb Jack ködös visszaemlékezései miatt van picit kuszán, sokszor csak egy-egy pillanatkép erejéig ábrázolva minden. Hiszen egyik ember sem tud teljes mértékben visszaemlékezni gyermekkora minden emlékére. Valódi története nincs a filmnek, inkább amolyan monológ az egész, vagy akár egy elbeszélés, amely kiragad momentumokat, másoknál pedig meghagyja a nézőt kételyek között. Csupa pergő képkocka az egész, néhol látszólagos mondanivaló nélkül vág be teljesen hétköznapi, tulajdonképpen tartalmatlan képeket. Nincs se eleje, se vége.

Az élet fája lassú tempójú, kevés párbeszédű alkotás. A filmes jelenlétet egyrészt a főhősök gesztikulációja, a zene és a pazar képi világa adja. A színészi játékok jók, de az operatőri munka,a fényképezés és a kellemes zene adja meg elsősorban a film hangulatát. Nem egy könnyű darab, lehet szeretni, lehet utálni, mondhatják rá, hogy unalmas, de az biztos, hogy egyedi alkotás. Nekem személy szerint nem lesz a kedvencem, de abban biztos vagyok, hogy elfelejteni sem fogom egyhamar.

Értékelésem: 6/10.

Fontosabb információk a filmről

Magyar cím: Az élet fája
Eredeti cím: The tree of life
Készült: 2011
Nemzet: amerikai
Stílus: művész, dráma
Rendező: Terrence Malik
Főbb szereplők: Brad Pitt, Jessica Chastain, Sean Penn

Díjak, jelölések

Oscar-jelölés: a legjobb film (2012)
Oscar-jelölés: a legjobb rendező - Terrence Malick (2012)
Oscar-jelölés: a legjobb operatőr (2012)

Christopher (Will Smith) szűkös körülmények között él feleségével, Lindával (Thandie Newton) és fiával (Jaden Smith). A kisember orvosi készülékek eladásából próbálja fenntartani a családját, ám a felesleges kütyüt nehéz eladnia. Az ügynöki tevékenység nagyon nehézkesen megy, felesége pedig egy idő után nem bírja már a létbizonytalanságot, elhagyja férjét és kisfiát. Christopher gondol egy nagyot, és jelentkezik gyakornoknak egy brókercéghez, ahová fel is veszik. Meg kell tanulnia egy teljesen új szakmát ahhoz, hogy érvényesülni tudjon. A probléma ott kezdődik, hogy a gyakornoki pozícióért nincs fizetés, neki azonban el kell tartania magát és a kisfiát is. A gyakornoki pozíció mellett tanul, házal az orvosi műszerrel, közben pedig igyekszik a kisfiára is időt szakítani. Már úgy tűnik, hogy nagyjából sínen van az életük, amikor jön egy csekk, Christ és a fiát pedig kilakoltatják.

Will Smith és Jaden Smith A boldogság nyomában című filmben

A történet tipikus, mindazonáltal igaz történet, így megbocsátható számára a „tipikusság”. Borzasztó érzés lehet egy hajléktalanszállón töltött éjszaka után bemenni öltönyben a munkahelyre, és úgy tenni, mintha minden rendben volna, mintha ő is oda tartozna. Megrázó látni apát és fiát, amint egy nyilvános illemhely padlóján éjszakázik, igazán megalázó egy élethelyzet.

Gondoljunk bele hány ember van a világon, aki nehéz anyagi körülmények között él, és mégis megpróbál váltani. Elég csak körbenézni a hazai felsőoktatás levelező részlegén, ahová nem egy 40-es, 50-es ember jár. Nagyon furcsa látni, hogy a többgyermekes apák és anyák a családjuk jólétének érdekében akár 50-be hajlóan is képesek küzdeni, tanulni. Vannak, akiket a kirúgás veszélye fenyeget, mások több munka mellett váltanak, mert az eddigi munkájukkal nem képesek fedezni a mindennapi szükségleteiket. Egyszóval nem kell messzire menni, ha küzdő kisembereket akarunk látni. Chris is ilyen, nem fél egy számára teljesen új világba belépni, küzdeni, tanulni és megfelelni. Talán ezért is értékelik sokan pozitívra ezt a filmet, hiszen önmagukat megláthatják benne. A film talán egy picit egysíkú, hiszen egyértelműen az jön le tanulságként a filmből, hogy elég csak akarni, és minden jóra fordul. Sajnos ez a legtöbb esetben nem így van. Mivel igaz történeten alapul a film, elhihetjük, hogy van, akinek ez sikerül, jó pillanatban van jó helyen, és elég nagy az akaratereje, hogy mindent véghez vigyen. Ám a legtöbb ember hiába küzd, akar, talpra áll, mégsem jön össze neki (soha) a szerencséje.

Vannak a filmben humoros jelenetek is, igaz, nem az a szívből nevetős, de mindenképpen megmosolyogtató. Jó film A boldogság nyomában, Will Smith pedig végre bizonyítja, hogy a sok akciófilm mellett képes érdemi játékot is mutatni, ezt az Oscar jelölés is bizonyítja. A pöttöm kisfiú, Jaden Smith pedig nemcsak a filmben Will kisfia, hanem a való életben is.

A film egy sikertörténet, mivel végül Chris áldozatos munkája beérik, és évekkel később milliomos lesz. Nem bánom, hogy nem mutatták a végén, ahogy Smith a villájában pöffeszkedik és számolgatja a millióit. Jobb volt ez így.

Értékelésem: 8/10.

Fontosabb információk a filmről

Magyar cím: A boldogság nyomában
Eredeti cím: The pursuit of happyness
Készült: 2006
Nemzet: amerikai
Stílus: dráma, életrajzi
Rendező: Gabriele Muccino
Főbb szereplők: Will Smith, Jaden Smith, Thandie Newton

Díjak, jelölések

Oscar-jelölés: a legjobb színész - Will Smith (2007)
Golden Globe-jelölés: a legjobb drámai színész - Will Smith (2007)
Golden Globe-jelölés: a legjobb eredeti filmdal (2007)

Sokan nem rajonganak a fekete-fehér filmekért, pedig vannak igazán nagyszerű gyöngyszemek közöttük. Az 50-es évek végén készült Tizenkét dühös ember című film alaptörténete igen egyszerű: adott egy 18 éves fiú a vádlottak padján, akit azzal az igen súlyos váddal vádolnak, hogy megölte az apját. A tizenkét tagból álló esküdtszék végighallgatja a tárgyalást, utána pedig egy szobában döntenek a fiú sorsa felett. Egy ember kivételével mindenki meg van győződve a vádlott bűnösségéről. Egyedül a 8-as számú esküdt (Henry Fonda) kételkedik, neki pedig meg kell győzni esküdt társait, hogy nem minden kétséget kizáróan a fiú követte el a bűntettet.

Igazi egy helyszínes filmmel van dolgunk, egy-két perc kivételével végig egy tárgyalóteremben játszódik a mozi. Ez kiváló alapot nyújt a mű színpadi megformálására is, valamint kizárólag a színészi játékok a döntőek a filmben. Bár az elején pár percre belekóstolhatunk a tárgyalás végébe, mindent kizárólag az esküdtek szájából hallunk és tudunk, képi bizonyíték nincsen rá.

A mai effektekkel tarkított, CGI technikás mozik mellett igenis van helye a Tizenkét dühös embernek. Adott 12 egymástól teljesen különböző férfi, akiknek kötelességük egy élet felett dönteni. Mindenki meg van győződve a vádlott bűnösségéről, csak egy ember kételkedik. Ő sem állítja, hogy nem bűnös, de nem tudja ezt határozottan kijelenteni, így inkább arra voksol, hogy nem bűnös. Az elején a többi esküdt alig figyel az ellenszegülő esküdtre, de ő nem adja fel, és igyekszik a többieket is meggyőzni arról, hogy nem biztos, hogy minden az, aminek első látásra látszik. Igazi kis lélektan van a Tizenkét dühös ember mögött. Egyrészt nem minden az, aminek elsőre látszik, és nem lehet egykönnyen, elhamarkodottan ítéletet mondani semmi és senki felett. Mindig szükséges egy másik oldalról is megvizsgálni az ügyet, még akkor is, ha mindenki ellenünk van. A 8-as számú esküdt kételkedik, így nem születhet ítélet. Egy a tizenegy ellen, és mégsem adja fel a harcot, hogy meggyőzze a társakat. A filmben mindenki egyéniség, ami határozottan lejön a mozi nézése közben, ráadásul a színészek által kiválóan eljátszva. Az ember korlátainak, ítéleteinek levetkőzése, egy idegen helyzetben való megfelelés, düh, harag, vita és veszekedés alkotja a Tizenkét dühös embert, mindezt zseniálisan tálalva a néző számára. Végig lappang a feszültség az alkotásban, az esküdtek felszín alatt haragja és minden indulata megjelenik a vásznon. A színészi játék (egytől egyig mindenkié), a rendezői és operatőri munka elfeledteti a nézővel másfél órára, hogy egy helyszínen játszódik a történet, és a karakterek párharcán kívül tulajdonképpen „nem történik semmi”.

Az, hogy végül nem derül ki, a vádlott tényleg ártatlan volt, vagy bűnös, nem hibája a filmnek. Sőt, a nézőre bízza a végső ítéletet. Mindazonáltal példamutató, hogy igenis megvitatják végül az ügyet, ráadásul minden esküdtben kételyek merülnek fel, és felmentik a fiút. Talán valahol ez így is igazságos, hiszen nem sikerült minden kétséget kizárólag bebizonyítaniuk a bűnösségét. Nem egyszerű feladat egy átlag amerikai állampolgár számára esküdtként megfelelni, pedig mindnyájuk számára ez kötelesség.  Ha hívják őket, nagyon nehezen lehet kibújni a felelősség alól, és egy egyöntetű, átgondolt döntés kell a végén, hogy szülessen.

A Tizenkét dühös ember igazi klasszikus. Hiába, idestova 55 évvel ezelőtt készült, nem fog rajta az idő. Minden komoly filmkedvelő számára kötelező darab, a krimi-dráma műfaj kedvelőinek pedig kimondottan ajánlott.

Az az icipici plusz számomra hiányzott, amitől „hanyatt vágnám magam”, de úgy vélem, ez az alkotás a maga nemében és korában tökéletes. Még ma is.

Értékelésem: 9/10.

Fontosabb információk a filmről

Magyar cím: Tizenkét dühös ember
Eredeti cím: 12 angry men
Készült: 1958
Nemzet: amerikai
Stílus: dráma, krimi
Rendező: Sidney Lumet
Főbb szereplők: Henry Fonda, Lee J. Cobb, Ed Begley

Díjak, jelölések: 

Oscar-jelölés: a legjobb film (1958)
Oscar-jelölés: a legjobb rendező - Sidney Lumet (1958)
Oscar-jelölés: a legjobb adaptált forgatókönyv - Reginald Rose (1958)
Golden Globe-jelölés: a legjobb dráma (1958)
Golden Globe-jelölés: a legjobb rendező - Sidney Lumet (1958)
Golden Globe-jelölés: a legjobb drámai színész - Henry Fonda (1958)
Golden Globe-jelölés: a legjobb férfi epizódszereplő - Lee J. Cobb (1958)